Témaindító hozzászólás
|
2011.12.31. 21:46 - |
Hideg Láng kiváncsian szemlélte a körülötte zörgő, csörömpölő forgatagot. Nem látott még ennyi gépet egy helyen. Kisebbségi komplexusa támadt. Vajon lesz-e még egy hús-vér lény itt? Kizárt, hogy más is volt olyan ostoba, és ezt a dimenziót válaszotta. Mentségére szóljon, ő akijáratot kereste. Na mindegy, ha már itt van, körülnéz. Lelépett a jardáról, és majdnem elütötték. Nagyot nyerítve hőkölt vissza, s nekilendüléssel inkább átugratott az utcán. Még meg kell szoknia a közlekedést, és az optikai érzékelők gyanús villantását. Már meg is szokta. A nagy épületek csak úgy villogtak a derűs időben. Itt még a nap is fémesen csillog. |
[15-1]
- A nyakam fogd, különben nem érzem, merre csúszol - nevette Hideg Láng a tapasztalatlan lovast. Jól esett az ember gesztusa, amivel szó szerint megkönnyítette a dolgukat. Az adrenalin hihetetlen vágtára késztette, lassan lemaradt a fémkar tulajdonosa. Tűzsörénye és -farka csakúgy lobogott, s nem sütötte Tanypirr arcát. Kijáratot keresett, ahol a legkönnyebben elszelelhetnek, ugyanis nem hitte, hogy a vágta ritmusában a nő bármilyen varázslatot is tudni előidézni. Ezért vágtatott, ahogy bírt, nem ugrott, nehogy lovasa leessen róla, s mindig alálépett, ha valami egyensúly-hiba volt.
Egyéles kanyar után meglátta a dimenzió kaput. Beugrott rajta. |
Tanypirr sohasem ült lovon vagy bármiféle élőlényen korábban, pedig megélt már néhány évet. Annyira megijedt, hogy még sikoltani is elfelejtett. Aztán egy feléje lendülő fémkar, ami majdnem lesodorta Láng hátáról, magához térítette, így elharadt két apróbb, gyorsabb igézetet: egy pehelykönnyűvé tette, egy nem engedte leesni.
Onnantól pedig imádkozott az isteneihez, hogy mentsék meg mindkettőjüket....Ezt a bolond, merész lényt is, aki belekeveredett egy őrült, veszélyes, halálos játszmába.... |
- Ugorj a hátamra! Így gyorsabbak vagyunk. - kiáltotta neki, s meg sem várva válaszát, felkapta - már amennyire kéz nélkül fel tud egy ló kapni egy embert - s vágtatni kezdett teljes erőből az egyik dimenziókapu felé.. |
- Óriási veszedelembe kerültél! - sikoltotta, és ezzel szétcsapódott körülötte a köpenye!! Vakító, óriási fény szabadult ki alóla, mintha a köpeny valójában végig ezt a fényt takarta volna el.
A kezeiben felizzott a varázslat, egy pillanatig még visszatartotta, aztán szabadjára engedte, szinte elsöpörve a létezésből a fém monstrumot! Apró fémdarabok hullottak lefelé lassan, mintha csak hópihék lennének, miközben a mindenhonnan és sehonnan sugárzó fény halványodni látszott.
- El kell tűnnünk innét! Gyere! - kiáltotta a lólényre, és rohanni kezdett az utcán a megzavarodott fémalakok között. |
- Sosem hagyok hölgyet a bajban! ... Hacsak nem Fantáziaközi körözött sorozatgyilkosról van szó - vigyorgott lobogón Tanypirr-ra - vagy nem valami személyes szerelmi ügy a probléma. Ez utóbbit nehezen tudom elkébzelni, úgyhogy segítek.
Közben lángja elérte a kívánt hőfokot, és közelíteni kezdett az óriás felé. A fémláb folyósodni, olvadni kezdett. |
A hatalmas alakot láthatóan ledöbbentette a semmiből feltűnő lángoló lény, meg a szavai is. Már ha képes döbbenetre. De mindenesetre egy időre mozdulatlanná vált. A közbelépés már ezért is megérte!
Csakhogy a nő tudta, hogy Hideg Láng félreértette a történéseket. És bár örült volna, ha meghagyhatja ezen hitében, akkor az életét is oda kellett volna adnia...
- Hideg Láng...Örökké hálás leszek ezért...De itt most másról van szó, ez nem véletlen baleset volt.....Meneküljön! - suttogta-mormogta a csuklya alól a megmentőjének olyan halkan, amennyire csak bírta. |
A törő vasjárda kicsit előre repítette, pont jó lendületet adva, hogy hátrább kapja Tanypirrt, maga mellé/mögé. Bár az adrenalin püföli dobhártyáit, valahogy mindig sikerül megőriznie a hidegvért ilyenkor, s most is volt ereje kinyögni egy "Kellemetlen járókelő" mondatot. Folytatta: -Elnézést, de nézzen a lába elé! Mi nem vagyunk acélból, és minket nem lehet megjavítani! - kiáltotta haragosan, s nagyobb nyomatékod adva szavainak, lángcsóvái kéken izzottak, és nagyon-nagyon melegen tüzeltek... Ám mégsem égették meg Tanypirrt, pedig a nő közel állt hozzájuk. |
Ha nem "érezte" volna maga mögött a lényt mindvégig, megesküdött volna rá, hogy eltűnt mögüle! Egy pillanat alatt hangtalanná vált a mozgása! Vajon tart valamitől? Egy menekülő volna? Aki üldözői elől húzódott ide, ebbe a szokatlan negyedbe?
Mielőtt továbbmehettek volna, sajnos Tanypirrt elhagyta a szerencséje....
Óriási robajjal, megremegtetve a talajt, levágott a csizmája elé egy többtonnás fémláb! Fém csikordult a fémen, ahogy arrébb mozdult a járdán, és a lábhoz tartozó óriási szörnytest lassan lejjebb ereszkedett, a nőalak fölé.....Nincs menekvés... |
"Üzlet" kapta fel a fejét. Vonásai hirtelen nagyon figyelő és kifejezéstelenek lettek- -mint egy üzletlóé. Kihúzta magát és érdeklődve ment Tanypirr után. Patái kopogtak a vasjárdán, nem kis feltűnést keltve. Járás közben megfigyelte a nőt. Csuha. Nem tűnik, semmilen szerzetesnek, és látszik, hogy nem ez az egyetlen ruhadarab rajta. A háta óvatosan, természetesen mozog, beleveszne egy hús-vér tömegbe. Titokzatos, azonban nyíltan fogadta. Érdekes ember.
Hideg Láng átváltott a nesztelen jármódra. Furcsa, de képesek a szarupaták erre. Lángsörényét és lángfarkát lejebb kapcsolta, hogy legalább a két utcánnyira ne keltsenek feltünést |
- Csak átutazóban - kacsintott Lángra - Mint szinte mindig. Ez a város nekem nemigazán rejt annyi kutatnivalót, hogy lekössön. Nomegaztán, ha rejtene is, most más hajt előre!
Oldalt lépett, el Láng mellett, és sietős léptekkel elindult az utcán.
- Ha gondolja, jöjjön velem! Érdekelne, hogy mi a véleménye egy üzletről! |
"Hű, sokáig éljenek a becenevek!" gondolta minden rosszindulat nélkül.
- Vándorlom - a kiváncsiság hajt - mosolygott. - Hallottam, hog ez a város híres az ételeiről és a dimenzióiról. Most már tudom, hogy értik. És ön? |
Legyűrte meglepetését, és elmosolyodott, bár a csuklya akarásában nem tudta ez mennyire látszik. Igaz, nem is érdekelte.
- Én is örülök, hogy nem csak gépeket látok végre! Megtiszteltetés egy máguslénnyel összefutni, mégha ily meglepő helyen is! Nevem Umolain Tanypirr'dum Amdolian Lohorell! De mindenki csak Tanypirrnak szólít - fejezte be egy kis biccentéssel.
- Hogy került ide? Már ha szabad kérdeznem. Valahogy....esküdni mernék rá, hogy másik világ lehet a hona.
|
Puff! Kész szerencse a négy láb ebben a rohanó negyedben! Pár sasszé oldalra, és már vissza is tért az egyensúlya. Megrázta a fejét, szemügyre vette a lényt, aki beleütközött. Nem volt fémes, inkább vékony, és csak a lendülete tántorította meg.
Az ember "Hú"-jára ő egy derűs "Nahát"-tal válaszolt.
- Egy hús-lény! - örvendezett. Aztán megkomolyodott, látva az érettnek tűnő nőalakot, fejet hajtott: - Jó napot kívánok! Elnézést az iménti mondatért, csupán örültem egy "hasonló anyagú" lény látásának. A nevem Hideg Láng. Önt hogy hívják? |
Egyszerre volt kicsit csalódott, kicsit tanácstalan és egyben várakozásteljes, ahogy a fémdarabot nézegette a kezében.
- Ezzel meg kéne találjam a Szürkecsillagot? - húzta el a száját a barna csuha alatt.
Végül csak az ég felé lendítette a lemezkét, és lassan ingatni kezdte, aztán meglepetésére az eddig néma, bronzos kijelzőn felvillant valami. A Szürkecsillag!
Hát mégsem csapta be a kereskedő!
'Hazamegyek!' csordult túl a lelkesedés a szívében. Lesietett az épület külső lépcsőzetén, és majdnem beleütközött valami nagyon nem fémesbe...Mi a csodának mehetett neki??
Villámgyorsan eltüntette a zsebébe a lemezt, majd szembefordult a puha akármivel, aminek nekiment.
Egy ló állt előtte, csak épp nagyon nem hétköznapi ló.
- Hú.... - nyögte ki elkerekedett szemekkel.
|
Hideg Láng kiváncsian szemlélte a körülötte zörgő, csörömpölő forgatagot. Nem látott még ennyi gépet egy helyen. Kisebbségi komplexusa támadt. Vajon lesz-e még egy hús-vér lény itt? Kizárt, hogy más is volt olyan ostoba, és ezt a dimenziót válaszotta. Mentségére szóljon, ő akijáratot kereste. Na mindegy, ha már itt van, körülnéz. Lelépett a jardáról, és majdnem elütötték. Nagyot nyerítve hőkölt vissza, s nekilendüléssel inkább átugratott az utcán. Még meg kell szoknia a közlekedést, és az optikai érzékelők gyanús villantását. Már meg is szokta. A nagy épületek csak úgy villogtak a derűs időben. Itt még a nap is fémesen csillog. |
[15-1]
|