FrissítésSúgó

konika	2012.01.01. 00:16 -
	Lindé a felhőkön pihent. Szerencsesárkányként beleolvadt a fehérségbe, bár pikkelyei gyöngyház fényben ragyogtak. Csengő kismadár hangon énekelt, erről kapta a nevét. Bár jó kedve volt - régóta volt ilyen nyugodt, mint most - magányos volt. A vándorlás és az angelidek közelsége feledtette vele a társaság hiányát, de most, hogy otthonra leltek, egyedül volt. Ilyen volt messze ringó éneke is.

[6-1]

Fayu	Előzmény | 2012.01.01. 01:33 - #6

Fayu egy kacifántos S alakú hullámmal felhúzta magát Szeráf mellé, és egy pillanatra összenézett a társával. - Mi...egy megoldást keresve jöttünk ide.... - bökte ki zavartan. Sötét Szeráf sóhajtott, majd Lindére meredve így szólt: - Fayu mágiája és az enyém valamiért elkezdett tönkremenni. Nem tovatűnni, hanem cserbenhagyni minket olyasmiben, amit akarat nélkül is csinálnia kellene. Gondolok itt főképpen a repülésre. Nem találtunk megoldást a Birodalomban, így elhagytuk, hogy megoldást találjunk másutt. Egy ideig hallgatott, csak figyelte némán a ragyogó szerencsesárkányt előttük. 'Milyen szép!'  - Ez a megoldás, több mint valószínű, te vagy.

konika

Előzmény | 2012.01.01. 01:26 - #5

Annyi kérdés kívánkozott benne, annyi örömujjongás, de nem akarta letámadni őket, csak amikor már kipihenték magukat. Aggodalmai feleslegesek voltak. Tudhatta volna, hogy Fayut nem akadályozza semmi a kitörő örömben. Meg se lepődött, amikor elkapta, és össze csavarta magával, sőt, örült neki Lindé, hogy nem változott. Még csavart is egyet magukon, hogy szorosabb legyen a kötélsodrás. És Szeráf...! A harmadik testnek nagyon meglepődött, és az arcának érő arc is szokatlan volt. De mennyire örült neki! Milyen melegen nézett rá a fekete sárkányra, amikor az eltávolodott tőle! Fayut sem akarta elengedni. - Itt vagytok! - kiáltotta, és örömkönnyekben tört ki. - Hogy kerültök ide?  - kérdezte, miközben lassan kicsusszant Fayu öleléséből.

Fayu	Előzmény | 2012.01.01. 00:54 - #4

A két lény lefékezett és rábámult a semmiből eléjük tekergő-kanyargó Lindére. Körülbelül úgy, mint szomjazó az elé táruló álomszép, tiszta víztükörre.  - Nem tudom elhinni - nyögte ki Fayu, és moccani se bírt, csak nézte, nézte megigézve az előkerült álomalakot. Valóban itt lenne? Ő lenne? - Ne légy ostoba! - hörögte Szeráf, és szó szerint Lindé után lökte a társát, bár ő se volt magánál. De addig kell örüljenek, amíg élnek!! És amíg nem az emlegetett nyomorék denevérként csapong.... Lezúdultak az égről, tekeregve-pörögve-szaltózva, verseny zuhanva lefelé, aztán irányba álltak. Csak épp nem a gyümölcsös felé zúdultak!  - Nem tudom elhinni, hogy megtaláltunk - zúgta túl a szelet Fayu hirtelen feltámadó, igazi, boldogan zengő hangja, és mielőtt még Lindé repülhetett volna tovább, szó szerint rátekeredett, hogy megölelje!  - Úgy örülök! Azt hittem sose látunk többé! - kiabálta világgá az örömét. A két fehér sárkány spirálját egy fekete is betarkította hirtelen, és Lindé arcát egy pillanatra súrolta egy indigó arc.  Aztán megintcsak a két szerencsesárkány lebegett az égen, Sötét Szeráf meg nyugottan kanalazta mellettük a levegőt. Mintha mi sem történt volna.

konika

Előzmény | 2012.01.01. 00:44 - #3

Lindé először azt hitte, csak az elméje játszik vele, mint megtette már annyiszor. Mégis olyan élőnek hallatszott a két hangfekvés, a két jól ismert hangfoszlány, hogy kikukkantott a felhők közül. Elállt a lélegzete. Mandula-rubin szemeit többször kinyitotta és becsukta, míg elhitte, hogy a szeme sem káprázik. A két barát viszont ijesztően rosszul festett. Szíve a torkában dobogott a meglepetéstől, és az aggodalomtól. Habozás nélkül kicsusszant a felhők közül, mint egy ifjonc sellő - Fayu, Szeráf! - szólt, kiáltani nem tudott. Hangja elakadt - talán nem is baj, Sötét Szeráf érzékeny lény, nem szabad megijeszteni. Amikor a két hímhez ért, akkor látta, milyen soványak, levertek és fáradtak voltak. - Gyertek velem! - kiáltotta már parancsolóan. A föld felé vette az irányt a gyümölcsös felé.

Fayu	Előzmény | 2012.01.01. 00:33 - #2

A felhők közt két eltévedt sárkány bolyongott.  Egy bundás, fehérkék, karcsú alak, össze-vissza tekergőzve, meg egy indigó-fekete, szárnyas sárkány, akinek nem voltak szemei.... Fayu és Sötét Szeráf elhagyták Simbelmyne-t, bár nevelőjük engedélyével és áldásával. Bármi is történt a két lénnyel, a mágiájuk létét kezdte fenyegetni. Szeráf csodálatos képessége, hogy minden körötte történő dologról tudjon, alkalmanként szertefoszlott, és a lény ilyenkor nem volt több egy vergődő, nagyon veszélyes, vak sárkánynál. Fayunak viszont a légvarázsa tűnt tova időről-időre, ami azzal járt, hogy a gyönyörű hím szerencsesárkány alkalmanként egyszerűen zuhanni kezdett az égből, és csak a valamiért társává szegődő Szeráfnak köszönhette az életét.  Se Eris, se ők nem tudták biztosra, és találgatásaikat nem mondták ki soha, de csak egy dolog volt közös a két sárkányban....Egyetlen egy közös pont.  Bármilyen halvány volt is a reménysugaruk, hogy van valami összefüggés, és az megoldást is jelenthet majd, a közös pont kutatásába kezdtek....És itt lyukadtak ki, bárhol legyen is az az "itt".  - Ha megint zuhanni kezdesz, és én épp akkor leszek nyomorék denevér, alighanem mindketten meghalunk, és még csak nem is sejtik majd a többiek odahaza, hogy miért és hogyan történt ez velünk - jegyezte meg Sötét Szeráf. - Kockázat nélkül nincs nyereség - nevette el magát Fayu, de a hangjában, szerencsesárkányhoz olyannyira nem illően, keserűség bujkált.

konika

Előzmény | 2012.01.01. 00:16 - #1

Lindé a felhőkön pihent. Szerencsesárkányként beleolvadt a fehérségbe, bár pikkelyei gyöngyház fényben ragyogtak. Csengő kismadár hangon énekelt, erről kapta a nevét. Bár jó kedve volt - régóta volt ilyen nyugodt, mint most - magányos volt. A vándorlás és az angelidek közelsége feledtette vele a társaság hiányát, de most, hogy otthonra leltek, egyedül volt. Ilyen volt messze ringó éneke is.

[6-1]